Visszhang
HUENRO

Rólunk

A 70-es évek első fele a romániai kultúra számára is a diktatúra átmeneti lazulásának éveit jelentette. A rövid ideig tartó enyhülés (valamint az ezzel járó felpezsdült művelődési élet) tette lehetővé 1972-ban a Visszhang rádió létrejöttét, mely a Kolozsváron tanuló magyar egyetemisták átfogó intézményrendszerévé nőtte ki magát. Így alakulhatott meg a Visszhang-diákkórus a Visszhang rádió fiókjaként, Patrubány Miklós kezdeményezésére. Első karmestere Tóth István zenepedagógus-hallgató, akit a népzenekutatói munkásságáról ismert, akkor még zeneszerző-szakos Szalay Zoltán követett. Akkoriban a repertoár főképp népdalfeldolgozásokat és több szólamra átdolgozott spirituálékat jellentett.

A kórus 1988-ban dr. Magyari Zita zeneszerző vezetése alatt illegalitásba kényszerült, de a próbák a nehéz körülmények és a nem lebecsülendő kockázat ellenére sem maradtak el. A változást a ’89-es fordulat jelentette: a kilencvenes évek eleje tekinthető a kórus aranykorszakának, amikor a kolozsvári Diák-művelődésiház védőszárnyai alatt nemcsak jelentős taglétszámmal, de külföldi vendégszereplésekkel illetve rangos határon túli versenyeken való részvételekkel is büszkélkedhetett. (Budapest, Debrecen, Pécs, Várna, stb.)

Magyari Zita távozása után a taglétszám némileg megcsappant, ezt a kórusvezetők gyors váltakozása is súlyosbította – Szász Tamás, Bodurián Árám, majd Benczédi Hunor váltották egymást alig három év leforgása alatt. A kórus Bors László vezetésével lábalt ki a válságból, majd Ercsey-Ravasz Ferenc irányításával kisebb létszámmal ugyan, de ismét színvonalas bel- és külföldi fellépések kerülhettek napirendre.

A Visszhang kórus 2008 óta Molnár Botond fizika szakos egyetemi hallgató vezetése alatt működik. Repertoárjában barokktól kortárs zenéig, egyházi művektől vegyeskarra és kisebb zenekarra, illetve zongorára hangszerelt könnyűzenei feldolgozásokig csaknem minden megtalálható.

A jelenlegi karnagy kezdeményezésére 2010 szeptemberében, Ercsey-Ravasz Ferenc volt karnagy, Bíró Zoltán és Holczman Gergő kórusmanagerek, Albert Balázs kórustag, illetve Molnár Botond összefogásában megalakult a Visszhang Egyesület, amely a kórus háttérintézménye, politikailag és ideológiailag semleges, semmiféle vallási vagy szekuláris, esetleg egyéb törekvéseknek nem kizárólagos támogatója, kizárólag az egyetemes kultúra szolgálatában áll. Az egyesület fő célja a Visszhang kórus anyagi szükségleteinek kielégítése pályázatokon, támogatásokon keresztül. Ezáltal megteremti a lehetőséget a Kolozsváron tanuló egyetemistának a zeneszeretet megélésére, ugyanakkor a minőségi kultúra elérhetőségét biztosítja a hallgatóság számára.

Partnereink
bbteszent mihály templomfarkas utcai református templompiarista templom
Támogatóink
polgármesteri hivatalmegyei tanácsbethlen gábor alapantarescommunitasdaisler
Médiapartnereink
tvr clujerdély tvmária rádiókolozsvári rádiópaprika rádiótranstelexszabadságmaszolvisit cluj